Most már többedik alkalommal tapasztalom meg, hogy barátokkal, ismerősökkel együtt futni, határozottan jó móka.

Van, amikor tét nélkül, edzés keretein belül rójuk a köröket, és van amikor verseny közben egymás riválisai leszünk. Előbbi alkalmakkor marad idő és erő a könnyed kocogás közben beszélgetni, tapasztalatot cserélni, tanácsokat meghallgatni. Utóbbi esetben motiváló lehet a partner személye, amennyiben Ő a húzó ember; illetve taníthat alázatra akkor, ha mi magunk vagyunk, akire a futótárs támaszkodik.

nikifut.jpg

Először gyermekkori barátnőmmel futottam együtt a 19. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán, májusban. Nagyon jól éreztük magunkat, nem igazán volt miért aggódnunk, öröm futás volt. Tudtuk, hogy az 5 km-es távval viszonylag könnyen megbirkózunk. Együtt készültünk, jól ismerjük egymást. Engem erősen motivált, hogy egy nálam sokkal jobb formában lévő csajszit megelőzzek. A női energiák áramlása is megtette hatását, repített mindkettőnket. Köszönöm Encsa!

 

 

 

A következő alkalommal egy csapatversenyen futottam együtt új partnerekkel. A 21. K&H mozdulj! maraton és félmaraton váltóban két nagyszerű emberrel vettünk részt. Félmaratont futottunk hárman, Zsuzsával és Évával. Mindketten tapasztalt futók, ezért sokat tanultam Tőlük. Először vettem részt váltó versenyben, remek élmény volt. Nem csak magadért futsz, felelős vagy kicsit a többiek sikeréért is. Hölgyek, köszönöm, hogy befogadtatok!

K&H.jpg

 

 

 

 

 

 

A hétvégén pedig volt szerencsém a Tatai Minimarathont lefutni középiskolai osztálytársnőmmel, Kingával és barátnőjével Mariannal. Most Ők voltak a "nyulak", nagyon gyorsak voltak a csajok. Engem pedig motiváltak végig, és arra sarkallnak hogy legközelebb jobb legyek. Bár a hőség és a rendkívül magas páratartalom miatt így is büszke vagyok a teljesítményemre.

Számomra ez a verseny már igazi kihívás volt - a táj szépsége időnként feledtette a küzdelmemet -  a végén nagy-nagy katarzissal. Lassan elhiszem, hogy meg lesz a szeptemberi félmaraton. A hivatalos felkészülő futást mindhárman teljesítettük, ahogy az alábbi Diplomák is igazolják :-D Szép volt Csajok!!!

Diploma.jpg

 

csókolat

Azt szoktam mondani, hogy a futás viszonylag olcsó sport. Ebből a viszonylagosság igaz! Részemről eddig az egyetlen nagy befektetés, a cipővásárlás volt. Minden pennyt megért, pedig nem kevés volt. Már a következőt tervezem :-D

Hogy vegyünk éppen nekünk megfelelő cipőt?

  1. Szánjunk rá elég időt! Áldozzunk rá kb. 1-1,5 órát. Lehet, hogy több lesz...elsőre.
  2. Kérjük mindenképp szakember tanácsát szakboltokban, például a Spuriban, a Nyúlcipőben, vagy a Maratonman futóboltokban. A Spurival van tapasztalatom, kedvesek, segítőkészek és türelmesek voltak. A lábállás diagnosztikával először meghatározzák, hogy természetes (neutrális), befelé dőlő (pronáló), vagy kifelé dőlő (szupináló) a lábszár és boka futóképe futás közben. Mindezt teszik egyfajta hőtérképpel, amire rá kell állni és kirajzolja a talp boltozatát, számítógépes-futópados vizsgálattal, illetve futás közben nézik a láb mozgását.
  3. Konzultáljunk az szakavatott értékesítővel, hogy milyen távolságokon, terepen szeretnénk használni majdani cipőnket. Milyen intenzitással tervezünk edzeni, mik a céljaink. Ezek mind befolyásolhatják a cipőválasztást.
  4. Döntsük el mennyit szánunk rá. Azt javaslom, ezen ne spóroljunk! Tudom, először fájni fog a 30-40 ezer forint, de az egészségnél nincs nagyobb KINCS! Rengeteg alattomos sérüléstől megóvhat a megfelelő cipő, és ha figyelsz a tested jelzéseire. 
  5. Ez után kezdődhet a válogatás! Most jön a csajos rész, lehet próbálgatni. Elénk tesznek sok-sok pár cipőt, maga a mennyország, na jó csak majdnem, mert nem magas sarkúak. Először ne foglalkozzunk a színnel, küllemmel, koncentráljunk a kényelemre. Általában fél számmal nagyobb cipő szükséges, de ezt a szakember ellenőrizze mindig. Szűkítsük a keresést 3-4 párra, ami a legkomfortosabb érzetet adja futás közben. Vakarhatjuk a fejünket, hogy melyik legyen? :-D Itt már dönthet az ár, esztétika, de sosem a kényelem kárára.
  6. Fizessünk nagyvonalúan.
  7. Távozzunk elégedetten, hiszen egy csodás élményt vettünk a jövőre nézve.

 

Az én kicsikém: Asics GT-3000

Asics GT-3000.jpg

Én most épp futónadrág vásárlás előtt állok, ha túl vagyok rajta, beszámolok :-D

csókolat

 

Szólj hozzá!

Címkék: cipő

Szeretek kéréseket teljesíteni.

Kovács Mónika blogger társam kérésére ma a helyes légzéstechnikáról írok. Remélem, hamarosan Te is futsz!

Jelszó: hasi légzés! Nos, ne futás közben kezdjük begyakorolni, talán ez az első szabály. Nyugalmi állapotot keress: tudod, amikor vagy alszik mindenki, vagy legalább a gyerekek... csend van, a légy zümmögését sem hallani. Na jó, ez volt az álom. Egyszóval, nyugi van körülötted, le tudsz kicsit feküdni, lazítani. Kezdj el figyelni a levegővételedre. Alap esetben ez ugye nem tudatos. Most kicsit tegyük azzá! 

  • Kifújás a tüdőből, egészen addig, amíg a hassal is kipréseljük a levegőt - áh tud az még laposabb is lenni, ugye? 
  • Lassú belégzés - én el szoktam számolni tízig -, amikor már úgy érzed nincs hely a tüdődben a rekeszizmok még mindig tudnak tágulni, ott lehet küldeni a hasba a levegőt. Ezt úgy tudod a legjobban érzékelni, hogy a bordáid és a derekad (szerencsés vagy, ha már van, ha még nincs, akkor az lebegjen a szemed előtt, hogy hamarosan lesz!) közé teszed a tenyereidet két oldalról és belégzéskor érzed, ahogy oldal irányba tolódnak el azok, illet függőlegesen is emelkedik a has.
  • 1-2 másodpercig bent tartod a levegőt, majd folytatod a kifújással.

Azért ez némi gyakorlást igényel, de szerintem megéri a későbbiekre nézve. Bármikor előhúzató, ha van pár perced lazítani. Nyugtató hatású, figyelem elterelő - kénytelen vagy magadra figyelni, énidőnek is szuper.

Egy kis segítség :-D

 

Amikor már nem görcsösen figyelsz erre a légzéstechnikára, szerintem 1-2 hét napi gyakorlással, akkor tudod kamatoztatni futás közben is. A szúró oldal effekt simán elkerülhető így! Vagy amikor már éppen azt érzed, hogy nem annyira vicces égő lándzsával az oldaladban futkorászni, akkor kisimítható vele a görcs. Nekem működik.

Néhány héttel ezelőtt olvastam egy nagyon jó cikket a Runner's World magyarországi kiadásának 2014/1. számában (65.old.-69. old.) légzéstechnikával kapcsolatban. Azóta alkalmazom is a tanultakat. Budd Coates technikájának a lényege az, hogy a legnagyobb terhelést akkor kapja a test, amikor a kilégzés kezdete és a talajra érkezés egybe esik. Ez azért veszélyes, mert rendszerint egy oldalt terhel a szervezet. Gyengítve ezzel az adott testfelet, ami hamar sérüléshez vezethet. Nagyon fontos, hogy ritmikusan felváltva jobb, illetve bal lábra érkezzünk a levegő kifújásának kezdetekor. Milyen jó a macskáknak, ők mindig négy lábra érkeznek :-D Angolul értők előnyben, mert itt megtaláljátok egy videóval az eredeti cikket.

Mindez a kezdő futóknak nagyon bonyolultan hangozhat, macerás meg minden, de higgyétek el, csak elkezdeni nehéz, sőt azt sem, csak elhatározás kérdése! Kis gyakorlás és megy ez mint az ágyba sz@..., ahogy a fiam mondaná (8).

Egyebekben pedig marad a bőrlégzés és a kopoltyú! Az erő legyen Veletek!

csókolat

Az a jó a mostani hozzáállásomban, hogy amikor az agyam elkezd kifogásokat gyártani, nyünnyögősre venném a figurát, néhány másodperc múlva jönnek a jobbnál jobb és praktikus gondolatok, hogy miért ne hagyjam ki az aktuális edzést. Elég a kifogásokból!

  • Esik az eső! - Próbáltál már elfutni az eső, villámok elől? Elég motiváló :-D Hajrá, szedd a lábad! Az sem baj, ha elkap a frissítés nyáron.

rain.jpg

  • Elfelejtettél, vagy nem volt időd epilálni, naná, hogy a hosszú szárú futó nadrágod is éppen a szennyesben pihen!? Itt az ideje egy jó kis tempós menetnek (később büszkélkedhetsz a jó időeredménnyel). Kapkodd a lábad, hogy ne látszódjanak a megnövekedett szőrszálak. Azért azt ne várd meg, míg Chewbakka leszel..

chewbakka.jpg

"Aki nem tud kellőképpen ellazulni, az igazán megfeszülni sem képes."

Fenti idézet kedves sógoromtól származik, némiképp más szövegkörnyezetből, ugyanis egy jól sikerült buli kellős közepén hagyta el ajkait, eme szösszenet. Nem voltunk már szomjasak...

A Káma Szútrára  utaló cím után (meglehetősen hatásvadász, tudom...) térjünk a lényegre.

Amennyiben nem akarod magad rövid idő után valamelyik közkórház, jobb esetben magán klinika ortopéd sebészetén találni, jobb, ha nagy gondot fordítasz a láb ízületeinek, izmainak bemelegítésére. Szar dolog lehet a térd és csípő protézis, legalábbis egy néni ezt mesélte a vonaton... Mellesleg nem árt a felsőtestet is átmozgatni.

Én így csinálom:

Mai posztomat is az élet szülte. Kedves ismerősöm, Hargitai Anita, a németélet blog szerzője a minap azzal örvendeztetett meg, hogy írásaim is közrejátszottak abban, hogy újra nyúlcipőt... akarom mondani, futócipőt húzott és elkezdett futni. A második edzésnél lefutott laza 5 km-t, nagyon jó idővel, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy megtette és élvezte!!!

FutóNiki 2014.07.05. 15:20

Amióta futok...

Néhány dolgot szeretnék megosztani veletek azzal kapcsolatban, hogy mennyi minden változott azóta, amióta összeszedetten, következetesen futok:

Év elején, amikor elkezdtem felkészülni erre a versenyre, még nem tudtam mennyi egyéb technikai kihívással kell szembesülnöm, túl a fizikai felkészülésen.

Eltelt a fiam életében az utolsó óvodai nyár, nyaraltunk, táboroztunk, kirándultunk, sokat voltunk együtt a gyerekekkel.

A kicsit javában szoptattam még, így nem igazán jött szóba a "teljesítmény" sport.

süti beállítások módosítása