Hosszú és sok előzménye van a dolognak.

Mióta az eszemet tudom, kisgyerek korom óta mindig SPORToltam valamit több-kevesebb lelkesedéssel, sikerrel.

4 éves koromban édesapám kezdett művészi TORNÁra vinni. A Postásban jó kezekben voltunk Szunyi bácsinál és Blanka néninél. Megszerettük a mozgást, a közösséget, szocializálódtunk, sikerélményeink voltak a házi versenyeken, később budapesti és országos bajnokságokon. Kamaszként a saját döntésem alapján hagytam abba a szertornát, talán 12 éves lehettem. Azután korcsolyáztunk egy rövid ideig a húgommal a BSI jégpályáin - máig egyik legnagyobb szerelmem a KORI. Fiatal felnőttként sok mindennel próbálkoztam, többször nekifutottam a futásnak, nem elég kitartóan... 1-3 hónapig tartott általában a lelkesedés, heti talán 2 edzéssel; volt még AEROBIK minden formában és társai, ETKA jógából sok mindent beültettem a mindennapokba (légzéstechnikák, kisebb egészségi problémák orvoslása, stb...). A főiskola és munka mellett nem volt kedvem az aktív mozgáshoz, nem kertelek, lusta DISZNÓ voltam!

Mikor megszületett a fiam, jókora súlyfelesleg volt rajtam cca. 30-35 kg. Próbáltam kompenzálni ruhákkal, időnként sminkkel, fodrászdával... ideig-óráig a lelkemnek jót tett, hosszú távon nem vált be. Egyszer csak elegem lett, itt volt egy rövidebb 5-6 hónapig tartó jó szériám, 90 napos (szétválasztó) diétával, kemény SPINNING és KANGOO edzésekkel, amit rendkívül élveztem, de valahogy mégsem eléggé. Miután elértem a célomat,  lefogytam 25 kg-t, jól éreztem magam a bőrömben, már nem voltam motivált.

Nem titkolom, szeretek enni, élni, halmozni az élvezeteket, jó bort inni, bulizni, ráadásul a genetikailag öröklött alkatom sem egy született futó alkat.

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a családban a férjem (aki nem az első, hanem a második) az igaz FUTÓ ember. Ő is ezzel jött az elején, amikor még hitetlen Tamáskodott, ma már csak TAMÁS (és tényleg :-)). Szóval, mondotta vala: - Nem vagy egy futó alkat, nem kell ezt csinálnod, keressünk valami kímélőbb sportot...

Pedig Ő generálta az egész folyamatot, persze nem tudatosan. Az történt ugyanis, hogy 2013. márciusában megszületett a kislányunk. Öröm és boldogság, a kilók természetesen megint az egekben, éppen szerelmetes hangulatban sétáltunk a Városligetben, ahol a Coca-Cola testébresztő női futógála folyt. Ez volt az. Vicceskedtünk, ugratott, hogy úgysem tudnám lefutni... és akkor ott azt mondtam Neki:  - Tudod mit, jövőre itt fogok futni.

Tettem egy FOGADALMAT, hogy megcsinálom. A fiam nevelése kapcsán nagyon arra szocializáltam magamat, hogy amit kimondok, annak úgy kell lennie, meg kell lennie.

ID-10021362.jpg

Mit gondoltok, hányféleképpen folytatódhatna a történet? :-D

Holnap minden kiderül és a végén Mindenki derül! Folytatása következik...

Mára itt a mese vége FUSS el véle!

csókolat

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nikilometerek.blog.hu/api/trackback/id/tr606462529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.