Most már többedik alkalommal tapasztalom meg, hogy barátokkal, ismerősökkel együtt futni, határozottan jó móka. Van, amikor tét nélkül, edzés keretein belül rójuk a köröket, és van amikor verseny közben egymás riválisai leszünk. Előbbi alkalmakkor marad idő és erő a…

Év elején, amikor elkezdtem felkészülni erre a versenyre, még nem tudtam mennyi egyéb technikai kihívással kell szembesülnöm, túl a fizikai felkészülésen. Már egy nevezési lap kitöltésénél is adódhatnak nehézségek. No nem nagyok. Regisztrálsz, szokásos alap adatok, oké…

Eltelt a fiam életében az utolsó óvodai nyár, nyaraltunk, táboroztunk, kirándultunk, sokat voltunk együtt a gyerekekkel. A kicsit javában szoptattam még, így nem igazán jött szóba a "teljesítmény" sport. Szeptemberben elkezdődött a suli, imádott nagy fiam első osztályos…

Hosszú és sok előzménye van a dolognak. Mióta az eszemet tudom, kisgyerek korom óta mindig SPORToltam valamit több-kevesebb lelkesedéssel, sikerrel. 4 éves koromban édesapám kezdett művészi TORNÁra vinni. A Postásban jó kezekben voltunk Szunyi bácsinál és Blanka néninél.…

Mély levegő, hosszú lépés, akkor fussunk neki!     A legelején szeretném leszögezni, hogy ez a blog nem egy szakértői blog a futásról; sokkal inkább érzéseket, benyomásokat adnék át Nektek, hangulatokat érzékeltetnék, ötleteket, tapasztalatokat (a józan paraszti ész…

süti beállítások módosítása